for the english version click here
A bukaresti Triptil a rominimal második generációjához tartozik: azok a hosszan épülő, hipnotikus groove-ok, amiket türelmesen rak össze a stúdióban, olyan nevek támogatásával, mint Barac, Nu Zau vagy Janeret, olyan kiadókon, mint az NG Trax vagy az anonim TELUM. Budapestre először a Rokoko hívta el, most július 18-án tér vissza a Fidull x Telum Open Airre. Beszélgettünk stúdiós gépekről, a szettnyitásról, a változó román színtérről és arról a különös érzésről, amikor váratlanul a saját trackedet hallod egy bulin.
Van olyan Triptil-nap, amiben egyáltalán nincs zene? Vagy a zene már a reggeli kávénál ott van?
Nálam nincs igazán zene nélküli nap. Hétvégén általában egy csésze kávéval és zenehallgatással kezdem a napot. Később, délután, főleg hétköznapokon vagy zenét hallgatok, vagy a sajátomat készítem. A zene fontos része a mindennapjaimnak, és minden nap élvezem.
Mennyire hardverközpontú a munkameneted? Írd le nekünk a stúdiódat: mi vesz körül, amikor dolgozol, és van olyan eszköz, ami nélkül elképzelhetetlen egy track?
A munkamenetem nem szigorúan hardveralapú, tényleg attól függ, épp hogyan érzem magam. Szeretem hagyni, hogy a kreatív folyamat természetesen alakuljon, ahelyett hogy egy kötött rutint követnék. Az ötletek megszületéséhez és a trackek felépítéséhez legtöbbször az Elektron gépeimre támaszkodom, az Omnisphere pedig a sokoldalúsága és az inspiráló hangzása miatt a setupom elengedhetetlen része. Ezek nélkül az eszközök nélkül el sem tudnám képzelni a zenélést, mert tökéletesen kiegészítik azt, ahogy dolgozom.
Megjelentél a Telumon is, egy teljesen névtelen, csak bakelites kiadónál. Milyen volt oda dolgozni, ahol a track a neved nélkül kerül a hallgatók elé?
„A nevem nélkül a hallgatók csak magára a trackre és a saját kötődésükre tudtak figyelni.”
A Telumon megjelenni egyedülálló élmény volt, mert hagyta, hogy a zene teljesen önmagáért beszéljen. A nevem nélkül a hallgatók csak magára a trackre és a saját kötődésükre tudtak figyelni, mindenféle elvárás vagy előítélet nélkül. Szerintem van valami különleges ebben a fajta névtelenségben: emlékeztet arra, hogy igazából a zene az, ami számít. Nekem ez egy felüdítő és hálás módja volt annak, hogy megosszam a munkámat.
A korai lemezeid ma gyűjtői tételek, másodkézből vadásszák őket a listákon. Milyen érzés, hogy valaki ma többet fizet egy régi Triptil-lemezért, mint amennyibe megjelenéskor került? Neked egyáltalán megvan mindegyik saját példányban?
Őszintén szólva elég szürreális. Amikor azokat a lemezeket készítettem, sosem gondoltam volna, hogy gyűjtői tételekké válnak, vagy hogy többért kelnek el az eredeti áruknál. Jó érzés tudni, hogy az emberek ennyi év után is értékelik és keresik őket. Számomra ez annak a jele, hogy a zene kiállta az idő próbáját, és ez sokkal többet jelent, mint maga az ár. És igen, még mindig megvan minden kiadásom saját példányban, ezek a lemezek az utam fontos részei, úgyhogy mindig ügyeltem rá, hogy egyet-kettőt megtartsak belőlük.
Van az a különleges helyzet, amikor a saját zenédet valaki más keze alatt hallod egy bulin, váratlanul, pláne ha olyan valaki játssza, akire felnézel. Megtörtént már veled? Hol volt, ki játszotta?
„Volt valami varázslatos abban, hogy úgy léptem be az új évbe, hogy a saját zeném töltötte be a termet.”
Igen, kétszer is előfordult, és mindkétszer felejthetetlen pillanat volt.
Az első Brassóban volt, szilveszterkor. Amitől még különlegesebb lett, az az időzítés: nagyjából 00:05-kor sétáltam be a buliba, épp éjfél után, és hirtelen rájöttem, hogy az egyik saját trackem szól. Volt valami varázslatos abban, hogy úgy léptem be az új évbe, hogy a saját zeném töltötte be a termet. Nem emlékszem pontosan, ki játszott aznap este, de maga az érzés megmaradt bennem.
A második a Picnic Fonicon volt, amikor Sepp játszott. Ahogy a tengerparti sátor felé sétáltam, még kintről meghallottam a trackemet, mielőtt beléptem volna. Van valami hihetetlenül különleges abban, ahogy közeledsz egy bulihoz, és bentről a saját zenédet hallod, ezt nehéz szavakba önteni.
Ezek a pillanatok gyönyörű emlékeztetők arra, hogy amint kiadsz egy tracket, elindul a saját útján. Látni, ahogy kapcsolatot teremt az emberekkel, ahogy olyan előadók játsszák, akiket tisztelsz, és ahogy mások emlékeinek részévé válik, ez zenészként az egyik leghálásabb érzés.
Mi alapján nyitsz egy szettet? Van bevált receptúrád az első félórára, vagy minden az adott helyzettől függ, amit ott helyben látsz?
Nincs igazán bevált receptem a szettnyitásra. Nálam ez sok mindentől függ: a pillanattól, a helytől, és attól az energiától, amit a teremből érzek. Szeretek időt hagyni magamnak az elején, megérteni a hangulatot, és lassan kapcsolatot építeni a közönséggel, ahelyett hogy erőltetnék egy irányt. Minden térnek megvan a maga karaktere, és szerintem a legjobb szettek abból születnek, ha jelen vagy, és reagálsz arra, ami körülötted történik. Néha az első track teljesen megváltoztathatja az utazás irányát, úgyhogy inkább nyitott maradok, és hagyom, hogy a zene mutassa az utat.
Belülről látod a román színteret, ahol ez a hangzás megszületett, közben a minimal egyre populárisabb irányba csúszik, mint ahol pár éve volt. Hogyan éled meg ezt a változást, és merre tart szerinted a színtér öt év múlva?
A színtér sokat változott az elmúlt években. Úgy érzem, a román hangzás egyre inkább a minimal house irányba mozdul, miközben megőrzi az erős underground hatásokat és azt az identitást, ami eleve különlegessé tette. Én személy szerint élvezem, hogy látom ezt a fejlődést. A zene folyamatosan változik, és szerintem fontos, hogy egy színtér növekedjen, új irányokat fedezzen fel, és alkalmazkodjon az idővel. Hiszem, hogy a következő években tovább fog fejlődni, és kíváncsi vagyok, merre visz minket ez az út.
Budapestre először a Rokoko hívott el. Milyen emlékeket őrzöl arról az estéről és a magyar közönségről? Volt bármi, ami meglepett?
„Érződött, hogy az emberek nemcsak a buli miatt vannak ott, hanem tényleg kötődnek a hangzáshoz és a hangulathoz.”
Az első budapesti fellépésem, a Rokoko meghívásának köszönhetően, tényleg különleges élmény volt. Nem tudtam pontosan, mire számítsak, de emlékszem, az elejétől erős kapcsolatot éreztem a közönséggel. Nagyszerű energia volt a teremben, és igazi megbecsülés a zene iránt. Ami meglepett, az az volt, mennyire nyitott és bevonódó a magyar közönség. Érződött, hogy az emberek nemcsak a buli miatt vannak ott, hanem tényleg kötődnek a hangzáshoz és a hangulathoz. Gyönyörű élmény volt, és határozottan azt az érzést hagyta bennem, hogy vissza akarok jönni, és több zenét megosztani ott.
Most a Fidull x Telum open airen térsz vissza, egy szabadtéri helyszínre. Máshogy készülsz egy open airre, mint egy klubestére? És min dolgozol most, amit talán nálunk hallunk először?
„Van valami különleges a szabad ég alatt: a hangulat, a zene és a környezet kapcsolata, és a szabadság, ami vele jár.”
Sosem készítek elő előre egy szettet. Persze mindig keresgélek új zenét, és van egy elképzelésem arról, mit szeretnék magammal vinni, de sosem tudod igazán, mi van előtted, amíg oda nem érsz, és nem érzed a közönség energiáját. Mindig igyekszem korábban megérkezni a szettem előtt. Nekem fontos, hogy megismerjem a hangzást, a teret és az embereket. Így sokkal könnyebb alkalmazkodni és megérteni, milyen irányba tart az este. Ami az open airokat illeti, azt kell mondjam, ezek a kedvenc élményeim közé tartoznak. Van valami különleges a szabad ég alatt: a hangulat, a zene és a környezet kapcsolata, és a szabadság, ami vele jár. Ezek a pillanatok nagyon egyedi energiát tudnak teremteni, amit klubban nem mindig találsz meg.
Triptil zenéi a Bandcampen és a SoundCloudon érhetők el. Köszönjük, Triptil, találkozunk július 18-án!
Fidull x Telum Open Air
2026. július 18. | SPOTX, Budapest
Triptil Fedo és a TELUM (Lee Clement) mellett áll a pult mögé.